Szemezgetés : Tizedszer is diákok művészeti fesztiválja - SZEGEDma.hu, 2010. március 19. |
Tizedszer is diákok művészeti fesztiválja - SZEGEDma.hu, 2010. március 19.

Zene, tánc, vers – már a középiskolások között is igen hamar megmutatkozik a művészetek iránti fogékonyság. Ennek ékes bizonyságát adta a szegedi középiskolások X. Művészeti Fesztiválja, melyet a Dugonics Társaság Ifjúsági Tagozata szervezett március 18-án az Ifjúsági Házban, ahol két színpadot vehettek birtokba a jövő csillagjai.
A fesztiválon bárki részt vehetett, aki affinitást, tehetséget érzett magában énekben, szólóhangszerben, versben, táncban, együttesben – tájékoztatott Dobó Péter diákelnök.
A megmérettetésre mintegy száz vendég és fellépő jött össze, és 45 műsorszámmal neveztek a tehetséges diákok Szeged szinte valamennyi középiskolájából.
A versengés két helyszínen folyt: az IH Tisza termében a szépirodalmi produkciók kaptak helyet, míg a színházteremben zenés-táncos előadásokat mutattak be a jelentkezők. Bár minden produkció bemutatása csak ezen a két helyen zajlott, a zsűri külön kategóriákban értékelte a helyezettek. A zsűri elnöke Tandi Lajos, újságíró, a Dugonics Társaság főtitkára volt. A társaság sokat tett a szegedi középiskolásokért, tíz éve megalakult ifjúsági tagozata számos programot szervezett már Szeged kultúrára nyitott fiataljainak – hangzott el Tandi Lajos nyitógondolataiban, aki ennek kapcsán köszönetét fejezte ki Révészné Papp Klárának, az ifjúsági tagozat elnökének.
A fesztivál helyezettjei:
Vers: 1. Tóth Eszter – Szegedi Szolgáltatási Középiskola és Szakiskola Kossuth Zsuzsanna Egészségügyi és Könnyűipari Tagintézménye
különdíj: Martus Dorina – Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium
különdíj: Alpár Viktor – Kőrösy József Közgazdasági Szakközépiskola
Próza: 1. Hangai Szilvia – Kőrösy József Közgazdasági Szakközépiskola
Népdal: 1. Tari Dorottya, Kósa Dominika – Tömörkény István Gimnázium és Művészeti Szakközépiskola
különdíj: Miklós Balázs – Dugonics András Piarista Gimnázium
Ének: Klasszikus: 1. Sóti Erika, Csanádi Hajnalka – Eötvös József Egységes Gimnázium
különdíj: Doszpod Kristóf – Dugonics András Piarista Gimnázium
Könnyűzene: 1. Balogh Nikolett – Szegedi Kereskedelmi, Közgazdasági és Vendéglátóipari Szakképző Iskola, Krúdy Gyula Tagintézménye
különdíj: Wittich Emese – Szegedi Kereskedelmi, Közgazdasági és Vendéglátóipari Szakképző Iskola Vasvári Pál Tagintézménye
Csordás Ágnes – Szegedi Szolgáltatási Középiskola és Szakiskola Kossuth Zsuzsanna Egészségügyi és Könnyűipari Tagintézménye
Hangszer: Szóló: 1. Miklós Balázs – Dugonics András Piarista Gimnázium
különdíj: Torjai Laura – Tömörkény István Gimnázium és Művészeti Szakközépiskola
Népzene: 1. Kálmán Bence – Dugonics András Piarista Gimnázium
Kamarazene: 1. Dugonics András Piarista Gimnázium kamarazenekara (Szabó Gergely, Lengyel András, Kohl Norbert, Vass Gábor, Tóth Csongor)
Zenekar: különdíj: Toxic Anguish (Fábri Roland, Peták Roland, Magony Martin, Nagy Levente) – Szegedi Műszaki és Környezetvédelmi Középiskola és Szakképző Iskola Csonka János Tagintézménye
Tánc: Modern: 1. Wild Ducks (Tarjányi Mariann, Rózsa Bettina, Medgyes Enikő) – Szegedi Szolgáltatási Középiskola és Szakiskola Kossuth Zsuzsanna Egészségügyi és Könnyűipari Tagintézménye
Társastánc: különdíj: Szentjobbi Endre, Hajducsák Annamária – Szegedi Műszaki és Környezetvédelmi Középiskola és Szakképző Iskola Csonka János Tagintézménye
Néptánc: különdíj: a Tömörkény István Gimnázium és Művészeti Szakközépiskola és a SZTE Ságvári Endre Gyakorló Gimnázium néptáncosai (Horváth Dániel, Fülöp Ádám, Németh György, Németh Cintia, Borda Sára, Szelei Réka)
|