Dugonics András

(1740-1818)

Életútja

Dugonyi András szegedi városi kapitány és Imre Katalin fia volt. Szülei gondos és alapos neveltetésben részesítették.

Olyannyira kiváló előmenetelt tanúsított iskoláiban, hogy magára vonta a szegedi kegyesrendiek figyelmét is. Iskoláit 1756-ban elvégezve -szülei ellenkezése dacára – maga is a rendbe lépett. A szerzetesi próbaévek után Nagykárolyban bölcseletet, Nyitrán hittudományt tanult. Miséspappá szentelése után költészetet és sz

ónoklattant tanított Erdélyben, Medgyesen. Erdélyi tartózkodása meghatározó befolyással volt szellemi fejlődésére, a nemzeti mondavilágban sajátos romantikus színezetben feltűnő Erdély, római és dák, hun és magyar történeti hagyományaival a fiatal tanárban komoly érdeklődést ébresztett a történelem iránt. 1770-ben Nyitrára helyezték át, ahol a püspöki nevelőintézetben a bölcselet tanításával bízták meg, emellett azonban a költészettel is foglalkozott. Gyöngyösi István volt a példaképe, akit e korszakban az egyetlen klasszikus magyar költőnek tartottak. 1773-ban Magyarországon eltörölték a jezsuita rendet, és

Dugonicsot a nagyszombati egyetemre helyezték át matematikatanárnak. Működését 1774-ben kezdte meg, és akkor is folytatta, amikor 1777-ben az egyetemet Budára áthelyezték. 1788-ban egyetemi rektor lett. 1808-ban öreg kora és testi gyengesége miatt nyugalomba vonult rokonaihoz Szegedre, ahol tíz évre rá meghalt.

Karácsony Chrytostom Incze rendtársa eképp jellemzi Dugonicsot: „Termetére nézve magas, tömött, egyenes szálú ember volt. Szép s eleven képének különös díszére szolgált gyönyörű fodros haja. Édesen, de egyszersmind férfiasan hangzó szava, gyors lépése, könnyü mozdulása belső tűzre s nemes indulatra mutattak… Hizelkedésre, alacsonyságra soha nem hajlott. A sok beszédet kerülte, elmésen mulatni szeretett.”

Szépírói és tanári működése

Dugonics életműve leginkább irodalmi szempontok alapján ragadható meg, hiszen hagyatékának túlnyomó részét regények, színművek alkotják. Fő művének a kortársak által nagyra értékelt, ám az utókor által elfeledett Etelka tekinthető.

A mű, melyet lábjegyzetek sokasága kísér, különös elegye a regénynek és a történelmi tanulmánynak. Dominálnak benne a leíró részek, melyek a honfoglalás kori magyarság szokásaival, életmódjával, magánéletével foglalkoznak. Olyan magyarságképet állít olvasói elé, amelynek alapja a nyelvi, kulturális közösség. Gyimesi István kutatásainak köszönhetően ma már nyilvánvaló, hogy Dugonics e művét nem a II. József által kiadott nyelvrendeletre adandó válaszként készítette. Nem szerepelt céljai között a felkorbácsolt nemzeti indulathullám meglovaglása, az olcsó népszerűségre való törekvés. Irodalmi tevékenységét pályatársai közül többen értetlenséggel fogadták, közéjük sorolható Kazinczy Ferenc is.

Amint irodalmi, úgy matematikai munkássága is kiváltotta a kortársak és az utókor éles reagálásait. Szénássy Barna, aki Dugonics szakmai kvalitásairól elítélően nyilatkozik, egyenesen „felszínes tudású, emellett túlzott önimádatban szenvedő” egyénnek festi. (Szénássy, A magyarországi matematika története, 107.) Szentpétery Imre tevékenységének értékelésekor fontosnak tartja megemlíteni azt az esetet, melyben „… tanítványai egy vizsga alkalmával a problémákat sem magyarázni, sem elegendőképen bizonyítani nem tudták.” (Szentpétery, A bölcsészettudományi kar története, 266.) Az állítás kissé más megvilágításba kerül, ha figyelembe vesszük, hogy a volt jezsuita Bruna Ferenctől származik, aki a filozófia tanszékre való pályázása alkalmával ellentétbe került Dugoniccsal.) Az utókor negatív, elítélő véleménye nem csupán jellemére, de tanári munkásságára, és alkotásaira is kiterjed. E vádak szerint egyetemi oktatói tevékenysége nem érte el a korszínvonalat, tanítványai nem voltak képesek teljesíteni. Ami pedig matematikai munkáit, a Tudákosságnak…könyveit illeti, azok alacsony színvonalú fércművek. A vádak, melyek kritikusról kritikusra öröklődve önmagukat táplálják, Gyimesi István tanulmányában szakszerű, értő módon kerülnek megcáfolásra. Gyimesi levéltári és kézirattári források alapján bizonyítja, hogy Dugonics tanári készültsége és tevékenysége a kor színvonalán mozgott.

Egyrészt az egyetemi katedra elnyerésében Makó Pál, a híres exjezsuita matematikus támogatta. Másrészt a Tudákosság…könyveit összevetve a Makó Pál-féle Elementa matheseos purae-vel, az minden szempontból ekvivalensnek tekinthető. Ez az összehasonlítás azért lehet irányadó, mivel az akadémiákkal közös tantárgy volt az elemi matematika, Makó Pál könyve pedig ott kötelező tankönyvként szerepelt. Ami pedig az oktatás színvonalát illeti, arról elmondható, hogy a bölcsészkari képzés nem jelentett szaktudományos képzést. A matematika tantárgy óraszáma eltörpült más tárgyakhoz viszonyítva, és a tanulók életkora sem volt magasabb a mostani gimnazistákénál. Így a mai viszonyokkal való összevetés téves megállapításokhoz vezethet, ha azonban a korabeli európai normákkal hasonlítjuk össze a Dugonics által készített magyar nyelvű tankönyveket, akkor nincs szégyenkezni valónk. Gyimesi István szerint: „ …Magyarországon nem volt annyira lemaradva a matematika oktatása, mint a tudomány művelése.” (Gyimesi, Dugonics András matematikai munkássága, 213.) Dugonics kvalitásait látszik megerősíteni az a tény is, amit Kosáry Domokos a negatív tradíció hatása alatt állva dehonesztáló kontextusba ágyazva így ír le: „Dugonicsot, az egyetem leggyengébb matematikaoktatóját, szakember kollégái fejcsóválása közben kritikátlan ifjú hallgatói nemesi nacionalista demagógiája miatt ünnepelték.” (Kosáry, Művelődés a XVIII. századi Magyarországon, 628.)

Működésének értékelése

Tanárként 34 esztendőn át formálta a bölcsészeti kar ifjúságának matematikai gondolkodását. Tankönyvíróként áttekinthető, jól strukturált könyveket készített, melyek korának színvonalán álltak. A matematikai műnyelv kimunkálásában maradandót alkotott, ma használatos matematikai alapszókincsünk jelentős részben nyelvújító munkájának eredménye.

Munkásságának egészét értékelve a Tudományos Gyűjtemény a következő nekrológot közölte halálakor: „Szegeden meghalt Dugonics András, a kegyes iskolák szerzetéből való pap. Az erkölcsnek és tudományoknak áldozott élete, a tanításban fáradhatatlan fáradozásai, számos és becses munkái, melyekkel a magyar literaturát oly dicsőségesen gyarapította, neki a magyaroknál mindenkor fenmaradandó nevet szereztek.”

Emlékezete

• Rendtársai 1847-ben márvány sírkővel jelölték meg hamvainak nyughelyét.
• Az 1830-as években arcképével diszítették a szegedi városháza nagytermét.
• 1876-ban szobrot állítottak emlékezetére Szegeden.
• 1892 novemberében alakult meg Szegeden a Dugonics Társaság.
• Nevét viseli a szegedi piarista gimnázium.